fbpx

Több ezer évvel ezelőtt, amikor még nem volt papír, az emberek a gondolataikat, tanításaikat pálmalevelekre írták. A pálmaleveleket először főzték, szárították, majd vékony téglalap alakúra vágták őket. Ezekre az írni tudó szerzetes egy éles eszközzel rótta rá a betűket, kifejezéseket.

Természetes színezéket használva a felületen a tinta a hornyokban maradt, majd a felesleget eltávolítva utókezelték, speciális füstölési eljárással tartósították és befűzték két téglalap alakú faszelet közé.

Ezek után kész is volt a kézirat. Ezzel a különleges eljárással készített pálmalevelek kb 600-800 évre megőrizték a rájuk írt információt, utána át kellett másolni őket.

Különleges írásmód

Ez az írási mód egész Dél-Ázsiában használatos volt. Az így készített pálmalevél kötegeket a hindu templomok őrizték meg az utókor számára, s tanításra használják őket a mai napig is.

Létezik az ősi kéziratoknak egy speciális része, melyeket 5000 évvel ezelőtt a Maharishik, Shiva hét szent bölcse diktálta a szerzeteseknek. A Maharishik Shivától megkapták a tisztánlátás hatalmát, ezáltal átláttak az idő szövetén és látták, hogy a ma emberének nagyon nagy szüksége lesz a segítségre, támogatásra, útmutatásra.

Ezeket a kéziratokat titkos könyvtárakban tárolják

Ezeket a kéziratokat Dél-Indiában, titkos könyvtárakban őrzik. Jelenleg 200 ilyen könyvtár működik, főként Tamil Nádu területén, bár tudomásunk szerint Sri Lankán is található egy. Van egy központi könyvtár és vannak a swamik családi könyvtárai.

Amit a központi könyvtárból hoznak ki kéziratokat, azokat vissza is kell vinniük oda. A családok könyvtáraiban lévő kéziratokat esetenként cserélik egymás között attól függően, kinek melyikre van éppen szüksége a felolvasáshoz.

Kik képesek felolvasni a pálmalevelet?

A szerzetesek és a swamik is a brahminok kasztjába tartoznak. A felolvasásokat a swamik, a tisztításokat, púdzsákat a szerzetesek végzik. Minden swami az ún pálmalevél olvasó Valluwa család, közösség tagja.

Ezen családon belül tanítják őket, generációról generációra adják át a tudást. Nincs korhatárhoz kötve, de kb 9-10 éves korukban vonulnak be az ashramba tanulni. A leendő swamikat először alázatra tanítják, takarítják az ashramot, főznek, kimossák a szerzetesek ruháit, s szembe helyezik őket sok egyéb szituációval, mielőtt valóban elkezdik a tanításukat. Legtöbbször eltelik 3-4 év is, mire egy tanítvány elkezdheti az olvasást.

Ótamil nyelven íródtak

A levelek ótamil nyelven íródtak olyan jelek használatával, melynek sokkal több jelentése van, mint a betűknek általában. Ezért fontos, hogy a tanuló megtanulja és képes legyen értelmezni az egyes szimbólumok tiszta és teljes jelentését úgy, ahogy azt a Maharishi kimondta.

Ezek szelíd útmutatások, melyek a múltból nyújtanak segítséget a jövőben élő emberek számára.

A swaminak ismernie kell a védikus asztrológia tudományát is, mivel e tudomány szorosan kapcsolódik a pálmalevél olvasáshoz. A swami az olvasás előtt felállítja a kérdező képletét. Ez és az ujjlenyomat típus segít meghatározni a lelkére ható erők milyenségét.

pálmalevél titkos könyvtárak

Nem mindenkinek van pálmalevele

Nem minden embernek van pálmalevele. Körülbelül 110 millió ma élő embernek írták meg a sorsát ótamil nyelven. A leveleknek az a sorsa, hogy csak a kiválasztottak kérik a felolvasásukat, mert ezt magasabb erők határozzák meg.


A kéziratok a könyvtárakban ujjlenyomat-kategóriák alapján vannak katalogizálva. S bár minden ember ujjlenyomata egyedi, mégis besorolható a 108 típus egyikébe, melyek speciális matematikai kódolás alapján vannak kategorizálva. A könyvtárosok ezeknek a típusoknak megfelelően tárolják a pálmaleveleket.

További érdekesség

Érdekes továbbá, hogy az ujjlenyomat felépítése generál egy személyiségtípust, egyedi jellemzőket, életpályát is. Az én ujjlenyomat típusom pl ótamil nyelven az ORU SUZHI VARIVATTA VENMALAR REGAI, ami előrevetíti többek között a spirituális képességeket, a spirituális gyógyító feladatot is.

Tehát, amikor a könyvtáros megkapja az ujjlenyomatot, a kódolás alapján elkezdi keresni azt a megadott típusnak megfelelő helyen. Kiválaszt több köteget, egy-egy köteg 50-60 levelet tartalmaz. Ezek közül fogják kiválasztani beazonosítással a pálmalevél olvasást kérővel a személyes pálmalevelet. Ezt követően történhet meg maga az olvasás.

Hit és önbizalom

Érdekes, hogy a pálmalevéllel rendelkező emberek magukat teljesen átlagosnak mondják. A Maharishik mégis üzenetet, megerősítést küldtek nekik. Mintha az Univerzum azt suttogná: fontos vagy, számít a munkád itt a Földön. A pálmalevél segít emlékezni, miért is vagyunk itt, miért születtünk. Hitet és önbizalmat ad.


A legenda szerint a pálmalevelek kb 100 év múlva elfeketednek és soha többé nem lesznek olvashatóak. Ezek szerint valóban csak a ma élő embereknek íródtak segítségül, hogy tudjanak segíteni másoknak is. Hiszen, ha egy embernek, akinek van pálmalevele és felolvasásra került a sor, oly mértékben megváltozhat az élete, ami több, a környezetében élő más emberek életére is kihat. A hatás megsokszorozódhat, így segítve több és több embernek megismerni az élet helyes útját.